Két 17 éves a MiZo kezdő|-csapatában
2007. november 22. csütörtök 00:31
A 2005/2006-os évadban kétszer megmérkőzött már egymással a két csapat, mindkétszer pécsi siker született az akkor még Emi Podrugot is a soraikban tudó Mondeville ellen. A franciák két vereséggel rajtoltak az idei Euroligában: Vilniusban 75-70-re maradtak csak alul, a Valencia ellen pedig otthon kaptak ki 77-61-re.
Az oroszok által „kifosztott" Valenciennes-hez távozó korábbi edzőjük, Hervé Coudray helyén Olivier Hirsch dolgozik.. A szakember a kilencvenes évek végén a Bourges edzőjeként kontinens-szerte rettegett védekezést dolgozott ki, amellyel háromszor nyertek Euroligát, egyszer a Ronchetti-kupát, hatszor francia bajnoki címet. Az új edzővel több új játékos is érkezett, ilyen a Rózsahegyről igazolt amerikai Williams Lenae, aki korábban 20 pont körüli átlagot produkált klubjaiba. A 20 esztendős Jennifer Digbeu Valenciennes-ből költözött Mondeville-be, az eddigi két Euroliga-mérkőzés alapján a csapat legponterősebb embere (13 pont/meccs). A régiek közül érdemes lesz odafigyelni Pauline Jannault-ra, aki kiváló formában van, nagyon jól dobja a hárompontosokat. A csapatot rutinos irányító, Caroline Aubert fogja össze. Ő nyerte a hárompontosdobó-versenyt a valenciai All Star-gálán.
A MiZo-ból kidőlt Mészáros Kornélia is, aki a múlt csütörtöki, Vilnius elleni meccs utolsó pillanataiban szenvedett porcsérülést. A rutinos bedobó térdét már meg is műtötték, felépülése várhatóan néhány hetet vesz igénybe. Helyén, a hármas poszton a már október végén kiesett Jelena Ivezics után a 21 éves Somogyi Andrea (képünkön) és a 17 éves, pécsi nevelésű Sarok Nikolett áll Rátgéber László rendelkezésére. Ivezicset a héten operálják Horvátországban, a keresztszalag-műtét után szereplésére ebben az idényben már nem számíthat a szakvezető. A magas sorban a szintén 17 éves, azaz még junior korú Krivacsevics Tijana kezd, mivel az ellenfél szerkezetéhez egy mozgékonyabb centerrel jobban tud alkalmazkodni a MiZo-Pécs 2010.
Ahogy Füzy Ákos másodedző az esélyekről fogalmaz, „nagyon kellemetlen stílusú csapatot ismertünk meg a Mondeville-ben, jó indítás-játékot játszanak, bátran dobnak kintről, és rendkívül atlétikus, rohanós kosárlabdát mutatnak be. Látványos, gólgazdag, gyors találkozót várok, hiszen mindkét együttes ilyen stílusban kosarazik."
Fotó: Rébay Viktor/mizopecsbasketball.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- 11 milliárd forintnyi...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...